2010-es évtől nem gyártanak többé walkman-t és hozzá kazettát. Legalábbis a Sony, aki kitalálta ezt az őrületet, nem fog többet. Pedig a kazetta milyen jó is volt. A walkman-nek és a kazettának a nyolcvanas években és a kilencvenes évek elején volt a virágkora. Igaz én jócskán lemaradtam az akkori zenei mozgalmak sodrából, de megkésve én is átéltem a csodáját. Belegondolva, lehet, hogy nincs jó minősége, a szalagot gyakran megtépázta a kis eszköz. Alapjáraton, ha még nem szólt zene, egy kis misztikus sistergés volt hallható. Furcsa lesz az utódoknak erről mesélni. De felettébb különleges volt olyan zenéket hallgatni kazettán, amiknek kellett, sőt kötelező eleme volt a sistergős varázs. Sokat olvasni black metal undergroundról, hogy a fentebb említett időszakban kazettáról kazettára másolva terjedtek a lemezek. Milyen csodás is lehetett. Igaz nem nagy ipari szinten, de mi is csináltuk ezt egymás között az iskola metal arcaival. Azon zenéket, amiket elsőként kazettán hallottam, ha nem is minőségükkel, de valahogy mégis végérvényesen magukkal ragadtak. Utólag belegondolva, alapművek valamilyen szinten, de nem elterjedt szinten. Varázslatos élmény volt hallani sisteregve a melankolikus ambient lemezt, a Daudi Baldrs-t Burzum-tól.  Szintén felemelő volt, mikor kedves ismerősöm kölcsön adta a Nordavind lemezt a Storm-tól. Fenriz nem túl megkapó, ám tiszta hangja tökéletesen passzolt a kazetta hangulatához. Borító sem volt csak egy üres papír fecnin amatőr módon lerajzolva a zenekar logója. Szintén kazettán hallottam először a Cannibal Corpse Tomb of the Mutilated alapművét. Benne érezhettem magam a kilencvenes évek eleji felvarrós, farmer dzsekis, hajrázós metalosok táborában. És most sok idő elteltével benne is vagyok, bár nem kazettán hallgatom ezeket, de benne vagyok és büszke vagyok, hogy részese lehettem, ha csak érintőlegesen is, ennek a varázslatos korszaknak.

kép forrása: google